Napszemüveg gyerekeknek: miért fontos, ráadásul ősszel?

A napszemüveg egy stílusos és persze mókás kiegészítő a gyerekeknek. Szeretik feltenni az orrocskájukra, nézegetni magukat a tükörben, élvezik kicsit más színben látni a körülöttük lévő világot. Ám a kezdeti lelkesedés előbb-utóbb megfakul, egyre ritkábban kerül elő a napszemüveg, egy nap pedig azon kapjuk magunkat, hogy pontosan már nem is tudjuk, merre van. Pedig a napszemüveg nagy-nagy szerepet játszik a gyermekek szemének védelmében, még inkább, mint a felnőttek esetében.

A szem védelmét már gyermekkorban érdemes kezdeni
A kicsik szeme sokkal érzékenyebb a fényre. Pici korban ugyanis a pupillák tágabbak, a szaruhártya és szemlencse tisztább, így több fény jut el a retináig, ez pedig több UV-sugarat is jelent. Az UV-sugarak jellemzője, hogy az idő múlásával összeadódnak. Kutatások kimutatták, hogy, az életünk során elnyelt UV-sugarak 80%-át 18 éves korunk előtt szedjük össze, ezért a szemünk védelmét minél korábban, már gyermekkorban, érdemes elkezdeni.

Leosun napszemüvegek a pippadu polcain


Ősszel több UV-sugár éri a szemet
Az őszi-téli Nap lejjebb van az égen és közelebb a horizonthoz. Ennek következtében, míg nyáron a Nap egészen magasról süt le ránk, ősszel sokkal inkább a szemünk magasságában van, így a napsugarak és az UV-sugarak is közvetlenebbül érik a szemünket. Ha nem látjuk a Napot, az nem jelenti azt, hogy a napszemüveg nyugodtan otthon maradhat, hiszen az UV-sugarak 90%-a áttör a felhőkön. Mielőtt elindulunk otthonról, nézzünk rá az aznapi időjárás előrejelzésre, biztosan megtaláljuk rajta az úgynevezett UV-indexet. Ha ez a szám hármas felett van, mindenképp legyen nálunk napszemüveg, védjük a gyerekek és saját magunk szemét és bőrét.

Van egy egyszerű szabály arra, honnan tudjuk, hogy a Nap sugarai károsak-e. Az árnyékunk elárulja. Ha rövidebben nyúlik el a földön, mint amilyen magasak, mi vagyunk, akkor a legerősebb az UV-sugárzás, ha pedig olyan hosszú, mint mi, akkor mérsékelten veszélyes. Az UV-sugárzás akkor a legkevésbé káros, ha az árnyékunk kétszer olyan hosszú, mint mi vagyunk.

Gyerek napszemüvegek a szem védelmére a pippadu polcain


A vakító fény bántja a szemet
Ősszel gyakran tapasztalunk intenzív, vakító fényt, ami megnehezíti a látást és bántja a felnőttek és gyerekek szemét egyaránt. Ilyenkor igazi felüdülés feltenni a napszemüveget. A téli hónapok sem kímélik a szemet. Ahogy decemberhez közeledünk, már mindenki szurkol, hogy idén fehér Karácsonynak örülhessünk, hiszen nincs is jobb egy kis családi szánkózásnál vagy hóemberépítésnél. Azonban, amikor kint vagyunk a szabadban és a havas táj felett előbújik a Nap, nagyobb UV-sugárzásnak vagyunk kitéve, mint akár a vízparton. A hóról visszatükrözödő napfény ugyanis fokozza a szemet érő UV-sugárzás mennyiségét, ami a szem irritációjához vezet és megégetheti a szem körüli érzékeny bőrt. Mindennek elejét vehetjük, ha a gyerekek már pici koruktól kezdve hozzászoknak, hogy a napszemüveggel óvják a szemüket.

Leosun gyerek napszemüvegek a pippadunál


A napszemüveg véd a széltől
A gyerekek kevesebbet pislognak, mint a felnőttek. A kisbabák átlagosan kétszer pislognak percenként, ez a szám folyamatosan nő 14-15 éves korig, és a felnőttek már percenként 10-15-ször is pislognak. Ennek következtében a kicsik szeme jobban ki van téve a szél szeszélyeinek és minden pollennek, piszoknak, amit a szél összeszed és a szemükbe fújhat. Nem is beszélve arról, hogy a szél nagyon ki tudja szárítani a szemet, vagy éppen ellenkezőleg, folyamatosan könnyezünk tőle. Ezért még inkább érdemes a gyermekek szemét napszemüveg mögé rejtve védeni.

A napszemüveg nagyon fontos szerepet játszik a szem védelmében egész évben. A gyermekek szeme sokkal érzékenyebb a fényre, mint a felnőtteké, ezért fokozott odafigyelést igényel. Ha a szabadba megyünk, tegyük el mindenki napszemüvegét és mutassunk példát a viselésével. Így a napszemüveg viselése kezdeti jó mókából rutinná alakul, ami egész életre meghatározhatja a szem egészségét.

Nézd meg a Leosun baba- és gyerek napszemüvegeket a képre kattintva! 👇

Leosun gyerek napszemüvegek a pippadunál

Szólj hozzá!

Közzététel előtt a megjegyzéseket ellenőrízzük.