A megfelelő szájhigiénia és fogápolás a legkisebbek számára is fontos és már az apró fogak megjelenése előtt érdemes elkezdeni. Ezek a helyes szokások ugyanis egész életünkön át hatással vannak az egészségünkre. A tejfogak állapota nemcsak a rágás és a beszédfejlődés szempontjából lényeges, hanem hosszú távon a maradó csontfogak egészségét is befolyásolja.

Ha hamar elkezdjük rászoktatni a gyermekeket a helyes száj,- és fogápolási rutinra, ez a későbbiekben biztosan megtérül! Így megelőzhetjük a fogszuvasodást, fogínybetegségeket és egyéb szájüregi problémák kialakulását.

Ebben a cikkben minden kérdést igyekszünk megválaszolni a baba fogmosás témában. Tarts velünk, hogy nálatok is, ne csak hasznos, hanem szerethető szokás legyen a mindennapi fogmosás!

Mikor kell elkezdeni a baba fogmosást?

Szakemberek azt javasolják, hogy a fogmosáshoz való hozzászoktatást már az első fogak kibújása előtt érdemes elkezdeni. A szoptatásokat, etetéseket követően időnként áttörölgethetjük a baba ínyét egy steril gézlappal vagy textilpelenkával. Ez persze az első hetekben ritkán valósítható meg, hiszen sok csecsemő evés közben elalszik. Mikor azonban már nagyobbacskák, vagy éppen nem szundítanak el, akkor a büfiztetés után ezt a törölgetést megejthetjük.

Mikor a baba fogzás elindul – általában 4-7 hónapos kor környékén – azaz megduzzad az íny és fokozódik a nyálelválasztás, már érdemes egy ujjra húzható fogkefével elkezdeni masszírozni a baba fogínyét. Ez kettős célt szolgál: egyrészt enyhíti a fogzási fájdalmat, másrészt mire a fogak ténylegesen áttörnek, hozzászoknak a babák a fogmosással járó mozdulatsorhoz, illetve a rendszeres fogápoláshoz.

Milyen fogkrémet és fogkefét érdemes használni?

A nemzetközi ajánlások szerint a 3 éves kor alatti gyerekek fogkeféjére csak egy rizsszemnyi fogkrémet tegyünk, 3 év felett pedig borsónyi mennyiséget.

Széles választékban kaphatók gyógyszertárakban és drogériákban kifejezetten babafogkrémek, melyek 500 ppm fluoridot vagy annál kevesebbet tartalmaznak. A picik még nem tudják kiköpni a fogkrémet, de ez a minimális mennyiségű fluorid semmiféle kárt nem okoz. Fontos viszont figyelni, hogy milyen jelzés található a fogkrém csomagolásán, hogy biztosan az életkornak megfelelőt válasszuk.

A kicsik számára nagyon fontos szempont az íz, amivel vonzóvá tehetjük számukra a fogmosást. A babák a gyümölcsös ízeket kedvelik a legjobban, ezért találkozhatunk epres, erdei gyümölcsös, banános változatokkal is. Hasznos lehet többfélét kipróbálni, és ha rátaláltok a kedvencre, akkor nyert ügyetek van!

Az első fogkefe, amit érdemes beszerezni, a már korábban említett ujj fogkefe, amivel át tudjátok dörzsölni a babák fogínyét, csillapítva ezzel a viszketést és a fájdalmat, illetve alkalmas arra, hogy az étkezéseket követően megtisztítsuk az éppen csak előbújó fogakat.

Amikor a babánk már önállóan tud ülni, akkor adhatunk neki puha szilikonból készült baba fogkefét. A legkisebbek számára gyártott fogkefék feje kicsi, a sörték pedig lekerekítettek, hogy semmiképpen ne sértse az ínyt. Ezek általában puha élelmiszeripari szilikonból készülnek, így rendkívül gyengédek a fogakhoz és az ínyhez. A sörték tisztítják a fogakat és stimulálják a fogínyt is.

A fogmosás helyes technikája babáknál

Amikor még csak ujj fogkefét használunk fogkrém nélkül, akkor elég ha a babát az ölünkbe ültetve, vagy a pelenkázó asztalra fektetve, óvatosan, körkörös mozdulatokkal dörzsölgetjük az ínyt és fogacskákat.

Amikor már nagyobbacska és előkerül a fogkefe, illetve a fogkrém, akkor a következő szisztéma szerint érdemes haladni: a fogmosást az elülső fogaknál kezdjük, majd a fogak külső felszínén haladjunk tovább a hátsók irányába. A külső felszínt körkörösen tisztítsuk, a fogak belső felszínét sepregető mozdulatokkal, míg a rágófelszínről a lepedéket kis sikáló mozdulatokkal távolítsuk el. Mivel ez egy tanítási és tanulási folyamat is egyben, bevált technika, hogy úgy mossuk meg a baba fogait, hogy közben látja magát a tükörben. Így könnyebben sajátítja majd el a mozdulatokat is.

A fogmosás végeztével – mely ideális esetben 2-3 perc – alaposan mossuk el a fogkefét, és amennyire tudjuk szárítsuk is meg, hogy semmiféle baktérium ne tapadhasson meg a felszínén. A fogkeféket 3-6 havonta fontos cserélni.

Pippadu TIPP: A jó példa ragadós! Babádat úgy tudod legjobban motiválni a fogmosásra, ha amikor csak lehet, magaddal viszed a fürdőszobába, amikor fogat mosol. Miután végignézte, ahogy te megmostad a fogadat, mossátok meg az övét is az ujj fogkefével, hogy az ő szája, fogacskái is szép tiszták legyenek.

Milyen gyakran kell mosni a baba fogait?

A fogápolási rutin bevezetését minél kisebb korban érdemes elkezdeni. Ugyanúgy, mint a felnőttek esetében, a babáknál és a kisgyerekeknél is, reggel és este ajánlott a fogmosás. A legjobb módszer, ha a szülőként jó példával járunk elöl, és együtt, közösen mosunk fogat. A szakemberek szerint ez nemcsak a példamutatás miatt fontos, hanem azért is, mert 6-8 éves korig fontos felügyelni a gyerekeket, hogy megfelelő technikával és elég hosszan mossák a fogaikat.

A tejfogak ápolását nem szabad félvállról venni, mondván, hogy ezek még nem maradó fogak! Hiszen, ha a gyermek foga lyukas, vagy szuvasodás miatt a kelleténél hamarabb veszíti el a tejfogait, az hatással lehet a későbbi csontfogak elhelyezkedésére is.

Mi a teendő, ha vérzik a baba ínye fogmosáskor?

A fogzási folyamat pár hónapos kortól egészen 3 éves korig eltarthat. Nem ritkán előfordul, hogy a baba szája kiszárad és a frissen kibújt fogak tövében a fogíny kirepedezik és vérezni kezd, különösen fogmosáskor.

Ennek oka, hogy túl sok baktérium gyűlt össze a baba szájában. Egy életkorának megfelelő fogkrémmel, rendszeres és alapos fogmosással ez a probléma orvosolható és a vérzés általában pár napon belül megszűnik. Ha ez nem történne meg, akkor mindenképpen érdemes szakemberhez fordulni és utána járni, hogy milyen egyéb betegség okozhatja a fogínyvérzést. Gyakori ok lehet a vitaminhiány is, ami szintén viszonylag könnyedén megszüntethető.

Hogyan szerettessük meg a babával a fogmosást?

Vannak babák, akiknek nem tartozik kedvenc elfoglaltságaik közé a fogmosás. Egy 2-3 éves kisgyerek esetében már könnyebb a dolgunk, hiszen ők már megérthetik, hogy miért kell “elűzni a fognyűvő manókat”, de a kisebbeknél sokszor nehéz megtörni az ellenállást. Íme pár praktika, amiket bevethetünk:

  • Engedjük meg neki, hogy maga válassza ki a fogkeféjét , hátha a neki tetszővel szívesebben mos fogat.
  • Kísérletezzünk a különböző fogkrémekkel is, egy új íz fogja meghozhatja az áttörést, és megszeretteti majd a fogmosást.
  • Próbálkozhatunk azzal is, hogy az egész család együtt mos fogat , és ha anya és apa is benne van a közös mókában, akkor a kicsi sem szeretne kimaradni belőle.
  • Engedd, hogy próbálkozzon egyedül a fogmosással, ami persze nem azt jelenti, hogy hagyd rá a teljes műveletet, hiszen fontos, hogy alaposan meg legyenek tisztítva a fogai.
  • Mondókázzatok, énekeljetek! Az interneten rengeteg mondókát, versikét és dalt találtok a fogmosásról, ami kedvet csinál a fogápoláshoz.

Pippadu TIPP: Ismeritek Tóth Krisztina Gryllus Vilmos által megzenésített versét? Ezt hallgatva, tovább növelhetitek a mókafaktort, és a fogmosás nem lesz mumus többé.

Mennyire fontos a szájápolás, ha a baba még csak anyatejet fogyaszt?

Az anyatejben lévő tejfehérjék védőréteget képeznek a fogfelszínen, így kifejezetten jótékony hatásúak. Az anyatej egy másik összetevője, az immunglobulin-A, ami szintén fogvédő hatású. Amíg tehát a baba kizárólag anyatejet kap, nincs annak a veszélynek kitéve, hogy elromlanak a fogai. Azonban, hogy a fogápolást minél hamarabb bevezessük a kicsi mindennapjaiba, már az első fog kibújása után érdemes elkezdeni a szoptatott csecsemőknél is a fogak tisztítását.Hiszen minél előbb kezdjük, annál könnyebben elfogadja a baba, és lesz észrevétlenül a hétköznapok elmaradhatatlan része a fogmosás.

Ennek kapcsán szokott felmerülni a kérdés, hogy a szoptatott csecsemőt fel kell-e ébreszteni az evést követően fogat mosni? A szakértők válasza az, hogy a fenti okok miatt, erre nincs szükség. Cumisüvegből, tápszerrel táplált babáknál, ha nem akarjuk felkelteni őket – még félálomban, mielőtt elalszanak – érdemes velük pár korty tiszta vizet itatni, ami ugyan nem helyettesíti a fogmosást, de kicsit leöblíti a fogakat. 

Mikor szükséges fogorvoshoz fordulni?

A fogorvosok azt javasolják, hogy semmiképpen ne várjunk a látogatással a gyerkőc iskolás koráig. Akkor is tegyünk egy ismerkedő látogatást a fogorvosnál, ha nem látunk semmiféle elváltozást a pici fogain. Fogjuk fel ezt kalandnak, ahol a gyerek kipróbálhatja a liftezős széket, megnézegetheti az eszközöket és persze összebarátkozhat a fogorvossal. Ezt követően félévente ajánlott a tejfogakat is ellenőriztetni, annak érdekében, hogy biztosítsuk a maradandó fogak egészségét is.

Mindössze naponta pár perc a fogmosásra szánt idő, mégis óriási hatással van olyan kulcsfontosságú dolgokra, mint az egészségünk, az étkezésünk, a szép, tiszta beszédünk és a magabiztosságunk. Minél hamarabb érdemes tehát átadni ezt a tudást és szemléletet a gyerekeinknek. Ha pedig olvasnál még hasonló témában, akkor figyelmedbe ajánljuk baba fogzási kisokosunkat!

Ezek is érdekelhetnek

2024 szeptember 18 — Orsolya Lele