A baba fogzás nagy mérföldkőnek számít gyermekünk életében, ugyanakkor valódi kihívást is jelent. Természetesen, ami a kicsinek nehézség, az nekünk, szülőknek sem piskóta. Így nem csoda, hogy a fogzás alatt kettős érzések kerítenek bennünket hatalmukba: egyrészt büszkék vagyunk, hiszen megjelennek babánk első fogai, másrészt aggódunk az ezzel járó fájdalom miatt.

Ebben a cikkben összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat, hogy megkönnyítsük ezt a nehéz időszakot mindkettőtök számára. A jellemző tünetek ismertetése mellett konkrét tanácsokat is adunk a fájdalom csillapítására. Ugyanakkor minden baba más, ezért javasoljuk, hogy bátran tesztelgessétek a bevált módszereket, hogy megtaláljátok a Nektek legmegfelelőbbet.

A baba fogzás jelentése

A baba fogzás a fogcsírák növekedését jelenti. Növekedés közben a fogak a felszín felé haladnak, mígnem áttörik az ínyt, és kibújnak.

Mikor kezdődik a baba fogzás és meddig tart?

A baba fogzás kezdete általában 4-7 hónapos korban kezdődik, de az első fogak jellemzően a 6. hónapban jelennek meg. Itt is lehetnek extrém esetek, ugyanis előfordult már olyan is, hogy valaki kibújt foggal született!

A másik véglet, hogy az első fog csak az első születésnap körül jelenik meg. Arra azonban minden szülő számíthat, hogy az első fog kibújása után kb. havonta jön az újabb fog. Így, ha nem is napra pontosan, de nagyjából 3 éves korra mind a 20 tejfog előjön.

A baba fogzás leggyakoribb jelei, tünetei és tévhitei

Amikor a babák elérik az 5-6 hónapos kort, a szülők kíváncsian, izgatottan és kicsit aggódva várják, hogy megpillantsák az első fogakat. De mik a baba fogzás jelei és tünetei? Honnan lehet tudni, hogy növekedésnek indultak a pici fogai?

Sokféle tünet jelezheti a baba fogzás kezdetét, de egyáltalán nem biztos, hogy mindegyik megjelenik minden esetben. Most pedig lássuk, hogy milyen jelei vannak a baba fogzásnak!

Állandó rágás

A fogzás során az íny érzékennyé válik. A fogcsírák növekedése viszkető érzést kelt, ami zavarja a babát, de fájdalmat is okozhat neki. A kellemetlen érzés csillapítása érdekében mindent meg fog rágni, legyen az a saját öklöcskéje, bármely kezébe kerülő játék, vagy akár a kiságy pereme.

Nyáladzás

Ahogy a brit Nemzeti Gyermekszületési Alap (NCT) oldalán is olvashatjuk, a baba fogzás idején fokozódik a nyálelválasztás. Ezért, ha állandóan folyik a baba nyála, és folyton eláztatja a ruháját, minden bizonnyal a fogzás áll a háttérben. A nyáladzás több kellemetlenséget is von maga után. A felgyülemlett nyál éjszaka köhögést okoz, az eláztatott ruhát pedig gyakran kell cserélni. A babák nem szeretik az öltöztetést, főleg akkor nem, ha napi 4-5 alkalommal is sor kerül rá.

Duzzadt íny

Ahogy a fog közeledik, az íny egyre pirosabb, egyre duzzadtabb lesz. Néha viszont csak 2-3 nappal a kibújás előtt válik láthatóvá, máskor azonban hosszabb ideig is eltarthat.

Nyugtalanság, nyugtalan alvás

A baba számára ismeretlen érzés, ahogy növekszik a fog. Nem tudja, hogy mi történik, de érzi, hogy kellemetlen, viszket és fáj. Nem csoda tehát, ha nyugtalan lesz. A nyugtalanság pedig éjszaka is folytatódik, hiszen ilyenkor kevesebb inger éri, ami elterelhetné a figyelmét. Emiatt gyakrabban kel fel, ami nem segíti a pihenését, vagyis sajnos még nyűgösebb lesz.

Sírás

A baba sokszor sír fogzás idején, a legtöbbször látszólag minden ok nélkül. Ez azonban egyértelmű jele annak, hogy jön a foga. A baba érzi, hogy valami változás történik, valami nincs rendben, ezért így próbál jelezni. Mivel a fogzás hosszú folyamat, sok esetben mindent be kell vetnünk, hogy megvigasztaljuk.

Kipirosodott arc

Az erős nyáladzás következtében hamar kipirosodik a baba arca, emiatt pedig érzékennyé válik a bőre. A fogzás alatt igyekezzünk mindig letörölni a nyálat, nehogy az irritálja a kicsi arcbőrét. Ha pedig már kipirosodott, az érzékeny területet kenegessük bőrvédő krémmel.

Étvágytalanság

Felnőttként is fogfájás esetén kevesebbet eszünk, különben még jobban fáj a fogunk, így van ez a pici babáknál is. Fogzás idején általában nincs akkora étvágyuk. Ha nem akar enni a baba, adjunk neki hígabb ételeket, és a szoptatást is próbáljuk gyakrabban. Fontos, hogy mindig elegendő folyadékhoz jusson.

Fülpiszkálás

Ahogy a felnőtteknél, úgy a babáknál is kisugárzik a fogfájdalom a fülre. Ha a baba gyakran odakap a füléhez, dörzsöli, piszkálja, akkor bizony mocorognak a fogcsírák.

Mindazonáltal, a túlzott fülpiszkálás más fülbetegséget is jelenthet, ezért ha ilyet tapasztalunk, érdemes megkérdezni a háziorvos véleményét.

Hasmenés, orrfolyás tévhit vagy tünet?

Jelenlegi tudásunk szerint nem eldöntött tény, hogy a hasmenés és az orrfolyás közvetlenül kapcsolatba hozható tünet a fogzással vagy sem.

Egyes források szerint a hasmenés és a vizes orrfolyás nem tipikus tünete a baba fogzásnak. Sokkal inkább arról van szó, hogy a baba fogzás időszaka egybeesik a hozzátáplálás megkezdésével, és a baba érzékeny emésztése még hasmenéssel reagál az új dolgokra. Szintén a fogzás időszakában gyakran tapasztalt hasmenés egyik indoka lehet, hogy a baba ekkortájt veszti el a születéskor az édesanyától természetesen szerzett antitesteket, így féléves korban érzékenyebbek lehetnek a különféle fertőzésekre.

Ugyanakkor egy 2011-es amerikai tanulmány szerint a hasmenés és a vizes orrfolyás igenis kapcsolatba hozható a baba fogzással, hiszen ebben az időszakban mindkét tünet a megszokottnál magasabb arányban fordul elő.

A vizes orrfolyás egyébként legtöbbször hamar elmúlik, de zavarhatja a babát alvás közben. Ilyenkor érdemes tengervizes oldattal kitisztítani az orrát.

A hasmenést mindig érdemes komolyan venni. Ha a fogzás időszakában tapasztaljuk, a biztonság kedvéért, ugyanúgy érdemes orvoshoz vagy védőnőhöz fordulni, mint más esetekben.

Láz – nem a fogzás tünete!

Gyakori tévhit, hogy a baba fogzás lázzal jár. A hazai és külföldi orvosok azonban hangsúlyozzák, hogy a láz nem a fogzás tünete. Legrosszabb esetben is maximum egy kis hőemelkedésre lehet számítani, de a fogzás miatt nem szabad, hogy a baba hőmérséklete 38°C felé kússzon. Amennyiben gyermekünk belázasodik, feltétlenül vigyük gyerekorvoshoz, hogy kiderüljön, mi okozza.

A fogak ebben a sorrendben jönnek elő

Baba fogak sorrendje
Forrás: Colgate

A baba fogzásról tudni kell, hogy ez egy szimmetrikus folyamat, vagyis a fogak nem elölről hátrafelé haladva bújnak elő. A szimmetria azt jelenti, hogy az azonos típusú fogak egyszerre bújnak ki. A Nemours KidsHealth írása szerint a metszőfogak jönnek elő elsőnek, amiket az elülső őrlőfogak követnek. Utánuk jönnek a szemfogak, majd a hátsó őrlőfogak. Hónapokra lebontva ez így néz ki:

Alsó fogsor

A középső metszőfog 6-10 hónapos kor között, oldalsó metszőfog 10-16 hónapos kor között, szemfog 17-23 hónapos kor között, első őrlőfog 14-18 hónapos kor között, a második őrlőfog 23-31 hónapos kor között bújik elő.

Felső fogsor

A középső metszőfog 8-12 hónapos kor között, oldalsó metszőfog 9-13 hónapos kor között, szemfog 16-22 hónapos kor között, első őrlőfog 13-19 hónapos kor között, második őrlőfog 25-33 hónapos kor között jön elő.

A fogzás kezelése és a baba fájdalmainak enyhítése

Azt már tudjuk, hogy a fogzás sok kellemetlenséget és fájdalmat okoz a babának. Most pedig nézzük, hogy hogyan enyhíthetjük a fájdalmat, hogyan nyugtathatjuk meg gyermekünket ebben az időszakban.

Rágóka

Az egyik legjobb megoldás fájdalomcsillapításra a rágóka. A rágókával nem tehet magában kárt a baba, vagyis felügyelet nélkül is biztonságban elvan. A rágással pedig csillapíthatja a kellemetlen, viszkető érzést.

Ha valami különlegességgel szeretnénk kedveskedni a gyermekünknek, válasszunk számára egy horgolt rágókát . Az egyedi Pippadu rágókák nem csak praktikusak, hanem igen esztétikusak is. A természetes bükkből, és pamutból készült rágóka elősegíti a fogzást, a horgolt barátok pedig segítenek átvészelni a fájdalmasabb pillanatokat is.

Természetesen mindenkinek más és más rágóka jön be, ezért is igyekszünk a Pippadu webshopban nagyon sokszínű baba rágóka kínálatot fenntartani, hogy méretben, színben és formában ki tudjátok választani a hozzátok leginkább illőt.


Hűsítő gél

Léteznek különböző gyógynövény alapú, hűsítő hatású gélek, amelyeket a baba ínyére lehet kenni. Érdekes ízük miatt a babák kedvelik, de figyelni kell arra, nehogy leegyék az ujjunkról, mielőtt még az ínyre tudnánk kenni. A megfelelő gél kiválasztásával bátran forduljunk a gyermekorvoshoz vagy védőnőhöz.

Ujjra húzható fogdörzsölő

Az ujj fogkefét kifejezetten a legapróbbaknak találták ki. A szülőként könnyen az ujjunkra húzhatjuk, és fogdörzsölő részével óvatosan masszírozhatjuk a baba ínyét. A masszírozás enyhíti a viszkető érzést, amit a növekedő fogak okoznak.

Érzéstelenítő gél

Az érzéstelenítő gélek hatása megegyezik a hűsítő gélek hatásával. A legnagyobb különbség, hogy ezek gélek a gyógynövények mellett érzéstelenítő szereket is tartalmaznak. Ezért nem szabad túlzásba vinni a használatukat. A megfelelő gél kiválasztásában segíthet a gyermekorvos vagy védőnő.

Nyálkendő

Habár a nyálkendő nem a fájdalmat csillapítja, hasznos társatok lesz a fogzási időszakban. Mivel ilyenkor sokat nyáladzik a baba, könnyen lehet, hogy naponta bizony többször ruhát kell cserélni. Egy-két jó minőségű nyálkendővel azonban több ilyen ruhacserét megúszhatunk! Különösen fontos a hűvösebb napokon, hogy ne legyen nedves ruha a kicsi mellkasán.

Fogápolás módjai a baba fogzása alatt

Amint megjelennek az első fogak, szülőként a mi feladatunk, hogy gondoskodjunk az ápolásukról. Ennek első lépése, hogy odafigyelünk arra, hogy mivel etetjük és itatjuk a babát. A rossz fogakat nem örököljük, legfeljebb a gyengébb szerkezetet. A megfelelő szájhigiénia hiánya miatt azonban kiszolgáltatottá válik a baktériumoknak és az ételek savasságának.

Ezért a fogakat már akkor el kell kezdeni mosni, amikor megjelennek. A reggeli és esti fogmosás már az első tejfogaknál is elengedhetetlen. Ehhez mindig válasszunk a gyermek életkorának megfelelő, puha fogkefét, és kis mennyiségű fluoridot tartalmazó speciális babafogkrémet.

Ezek is érdekelhetnek

2024 február 20 — Orsolya Lele